Eugene T. Gendlin Eugen Gendelin néven látta meg a napvilágot Bécsben 1926. december 25-én.
Édesanyja, Sylvia Tobell Triesztből származott, ahová ősei Spanyolországból vándoroltak be. Édesapja, Leonid Gendelin az ukrajnai Dasevből érkezett Grazba, ahol kémiát tanult, és doktori címet szerzett. Később az „Exquisit” nevű ruhatisztitó és –festő vállalatot vezette Bécsben. A család a kilencedik kerületben lakott a Rossauerlände 25. szám alatt a Donaukanal-nál, Eugen volt az egyetlen gyermek. A fiú elvégezte az alsó tagozatot, és a reálgimnázium első két évét, majd a zsidó családnak menekülnie kellett a nácik elől. 1938 szeptemberében elhagyták Bécset, és kalandos út után, Hollandián keresztül érkeztek meg 1939 januárjában az Egyesült Államokba, ahol Chicagóban telepedtek le. Innentől kezdve Gendlin-nek hívták magukat, Eugent pedig Gene-nek szólították.
Gendlin befejezte iskolai tanulmányait, a háború utolsó évében az amerikai tengerészetnél szolgált, és 1948-ban filozófiát kezdett tanulni a Chicagói Egyetemen. 1950-ben írt szakdolgozata a „Wilhelm Dilthey és az emberi jelentés megragadásának problémája a humán tudományban” („Wilhelm Dilthey and the problem of comprehending human significance in the science of man“) címet viselte. Későbbi tanulmányai során is több munkája jelent meg, például „A kapcsolat egy folyamat-felfogása” („A process concept of relationship“) (1957) című, vagy az 1958-ban megjelent „A tapasztalás funkciója a szimbolizációban” („The function of experiencing in symbolization“) című.
25 éves korára Gendlin már annyira kicsiszolta saját filozófiai gondolatait, hogy úgy döntött, kipróbálja őket a gyakorlatban is. Erre az egyetem tanácsadó központja biztosított számára lehetőséget, amelyet korábban Carl Rogers vezetett. Rogers, akinek szintén volt egy pszichológiatanára a Chicagói Egyetemen, hamar felismerte Gendlin elméleti tehetségét – Gendlin pedig a saját pszichoterápia jelentőségét. Rogers bevonta őt egy sor kutatási munkába, és Gendlin maga is elkezdett kliensekkel dolgozni. 1957-ben átvette a kutatásvezető posztot az egyik Rogers által vezetett kutatási projektben, amelyet a Mendota Állami Kórház szkizofrén pácienseivel folytatott a Wisconsini Egyetem.
1962-ben jelent meg filozófiai írásaiból az első teljes kiadás könyv formájában, amely a „Átélés és a jelentésalkotás. A szubjektivitás egy filozófiai és pszichológiai megközelítése” („Experiencing and the creation of meaning. A philosophical and psychological approach to the subjective“) címet viselte. 1963-ban Gendlint a Chicagói Egyetemen a Filozófia Tanszék és a Viselkedéstudományok Tanszék tanárának nevezték ki. Ebben az évben alapította a „Psziochoterápia: Elmélet, kutatás és gyakorlat” („Psychotherapy: Theory, Research and Practice“) című folyóiratot, amely az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Association, APA), hivatalos sajtóorgánuma lett, és amelynek szerkesztője Gendlin maradt egészen 1976-ig. 1964-ben bevezette élményelméletét a pszichoterápiába, a „Személyiségváltoztatás egy elmélete” („A theory of personality change“) című művében; ez az alapmű később több tankönyvbe is bekerült. 1970-ben elsőként nyerte el az APA „Szakmailag Kiemelkedő Pszichológus Díj” („Distinguished Professional Psychologist Award“) nevet viselő díját, a pszichoterápia területén végzett úttörő munkájáért. 1973-ban jelentek meg „Élményközpontú Pszichoterápia” („Experiential psychotherapy“), és „Élményközpontú fenomenológia” („Experiential phenomenology“), 1974-ben pedig „Kliens- és élményközpontú pszichoterápia” (“Client-centered and experiential psychotherapy“) című művei. Filozófiai és pszichoterápiás munkássága mellett Gendlin az önsegítő-mozgalom elkötelezett alakja lett („Changes-Groups“ 1973; „The politics of giving therapy away“ 1984; „Focusing Partnerships“ 1987; 1997), amely kiviláglott az 1978-ban megjelent „Fókuszolás” („Focusing“) című könyvében. Ennek 1981-es zsebkönyv kiadása hozta meg a Fókuszolás számára az áttörést: többszázezer példányban kelt el, és tíz nyelvre fordították le.
A nyolcvanas évek elején Gendlin Belgiumban, Japánban és New Yorkban tevékenykedett vendégprofesszorként. Itt kidolgozta saját álomértelmezésének és „álomfejtésének” tapasztalati fogalmait és módszereit („Hagyd, hogy a tested tolmácsolja az álmaidat”, „Let your body interpret your dreams“ 1986). 1992 és 1997 közt szemináriumokat vezetett Németországban a Nemzetközi Fókusz Nyáriegyetemen (Internationalen Focusing Sommerschule). 1996-ban jelent meg „Fókusz-orientált pszichoterápia. Az élményalapú módszer kézikönyve” („Focusing-oriented psychotherapy. A handbook of the experiential method“) című tankönyve. 1997 óta foglalkozott filozófiai főművének, az „Egy folyamat-modell” („A process model“, 1981) kéziratának átdolgozásán. 1997-ben került sor a Chicagói Egyetemen a „Posztmodernizmus után” című konferenciára, amelynek középpontjában Gendlin filozófiai munkássága állt (Levin, 1997), bár ő maga egy súlyos autóbaleset következtében csak korlátozott mértékben tudott részt venni az eseményen.
Eugene Gendlin élete végéig Manhattanben élt. Érdeklődése középpontjában az a kérdés állt, hogy a filozófiai gondolatok miként jelenthetik egy hétköznapi gyakorlati alapját. Ebből a célból dolgozta ki a TAE-t (Thinking at the Edge, 2002), ami egy mindenki által megtanulható módszer, amelynek célja az új és friss gondolkodás, az önálló fogalomalkotás elősegítése.
Gendlin, amint azt maga is megfogalmazta, kettős életet élt, és a filozófusoknak filozofikusan, a pszichológusoknak pedig pszichológus módjára írt, bár természetesen benne a két terület mindig is szorosan összekacsolódott, bizonyos értelemben egy volt. Ő maga elsősorban filozófusnak tartotta magát. Gondolatvilága Wilhelm Dilthey-től és az amerikai pragmatizmustól (William Jamestől) eredeztethető, de nagy hatással volt rá Edmund Husserl, Martin Heidegger, Maurice Merleau-Ponty és Ludwig Wittgenstein is. E szerzők vezették őt egy új fenomenológia kialakításához, amely magától értetődően egyben gyakorlat is: a beszéd és a gondolkodás lépései nem csak logikusan kapcsolódnak össze, hanem abból az élményből származnak és arról az élményről tanúskodnak, amely Felt Sense-ként mindig túlmutat a kimondotton és az elgondolton.
Gedlin filozófiai módszere a pszichoterápiás munkában is hatásosnak bizonyul, az élmények és fogalmak közti speciális kölcsönhatás gyakorlásának útján. Ezt egészítik ki további, mind elméleti, mind metodikai szempontból tapasztalati, élményközpontú fogalmai. Bár több mint 200 publikációján végighúzódik az igyekezet, hogy filozófiáját folyamatosan fejlessze, bizonyos szakaszok elkülöníthetők az életműben. Először empirikus tanulmányai születtek, elsősorban a terápiás folyamat során átélt élmények funkciójáról (1954-1962). Ezt követték 1961 és 1967 között a szkizofrénia kliensközpontú megértésével kapcsolatos munkái, és azok módszertani és konceptuális következményei a kliensközpontú pszichoterápiára nézve. 1966 és 1975 között egy önálló személy- és élményközpontú pszichoterápia alapjainak lefektetésével foglalkozott, majd 1967 és 1979 közt dolgozta ki a fókuszolást és listening-et, e két megtanulható és gyakorolható önsegítő módszert. Későbbi írásai általában filozófiai és terápiás munkájának valamely aspektusát pontosítják vagy fejlesztik tovább. Az utolsó években elsősorban olyan filozófiai művei jelentek meg, amelyek a laikus közönséghez szólnak.
Gedlin sohasem foglalkozott szisztematikusan munkássága szervezett terjesztésével. A hetvenes évek végén azonban elkezdett kijelölni egyes, fókuszolásban jártas személyeket egy laza nemzetközi fókuszáló hálózat („International Focusing Network“) „koordinátorainak”. Ugyanakkor ez utóbbiak továbbra is teljes szabadságot élveztek munkájukban, és részben közösen, részben egyedül dolgoztak ki egy mindenki esetében egyedi fókusztanítási és –gyakorlási stílust. Csak az utolsó években fáradozott Marion Hendricks, Gendlin felesége és a Focusing Institute New York igazgatója azon, hogy a világ különböző pontjain zajló fókusz-tevékenységeket bizonyos mértékben összefogja.
Eugene Gendlin mindig kliensközpontú pszichoterapeutának vallotta magát. Hangsúlyozta, hogy nem érezné magáénak a fókuszolást, ha azt megfosztanák a kliensközpontú alapelvektől. A személyközpontúsághoz, mint kiindulóponthoz nem csak filozófiai, de módszertani megközelítésben is ragaszkodott: kidolgozott egy olyan metodikát, amely elsősorban azzal a folyamattal foglalkozik, amely a Carl Rogers által leírt személyi kapcsolat terén a kliensben zajlik. Gendlin munkássága és jelentősége csak egyre világosabb – talán a paradigmaváltások minőségének bizonyítéka, hogy munkája mind a pszichológia, mind a filozófia világát előremozdította. (Feuerstein 2000, 95.o.).
Publikációk (válogatás, kronológikus):
Gendlin, E.T. (1962, 1997): Experiencing and the creation of meaning. Evanston, Northwestern University Press
Gendlin, E.T. (1964): A theory of personality change. In: Worchel, P., Byrne, D. (Eds.), Personality change. New York, John Wiley, pp. 100-148; Gendlin, E.T. (1973): Experiential phenomenology. In: Natanson, M. (Ed.), Phenomenology and the social sciences. Vol. I. Evanston, Northwestern University Press, pp. 281-319
Gendlin, E.T. (1973): Experiential psychotherapy. In: Corsini, R. (Ed.), Current psychotherapies. Itasca, Peacock, pp. 317-352
Gendlin, E.T. (1974): Client-centered and experiential psychotherapy. In: Wexler, D.A., Rice, L.N. (Eds.), Innovations in client-centered therapy. New York, John Wiley, pp. 211-246
Gendlin, E.T. (1978): Focusing. New York, Bantam;
Gendlin, E T. (1984): The politics of giving therapy away: Listening and focusing. In: Larson, D. (Ed.), Teaching psychological skills: Models for giving psychology away. Monterey, Brooks and Cole, pp. 287-305
Gendlin, E.T. (1986): Let your body interpret your dreams. Wilmette Ill., Chiron
Gendlin, E.T. (1991): Thinking beyond patterns: Body, language, and situations. In: den Ouden, B., Moen, M. (Eds.), The presence of feeling in thought. New York, Peter Lang, pp. 25-151
Gendlin, E.T. (1996): Focusing-oriented psychotherapy. A Handbook of the experiential method. Guilford, New York
Gendlin, E.T. (1997): A process model. Revised version. Manuscript. www.focusing.org
Gendlin, E.T. (in press): Thinking at the edge: A new philosophical practice. The Folio. A Journal for Focusing and Experiential Therapy
Irodalom Eugene Gendlinhez:
Depestele, F. (1996ff.): Primary bibliography of Eugene T. Gendlin. Tijdschrift voor Psychotherapie 22(1), S. 47-63
Feuerstein, H.-J. (2000): Erfühltes Leben – Eugene T. Gendlin und die Entwicklung des Focusing. In: Feuerstein, H.-J., Müller, D., Weiser Cornell, A., Focusing im Prozess. Köln, GwG, S. 92-97
Gendlin, E.T., Lietaer, G. (1983): Klientenzentrierte und experientiale Therapie: Ein Interview mit Eugene Gendlin. Informationsblätter der Gesellschaft für wissenschaftliche Gesprächspsychotherapie 51, S. 57-83
Kirschenbaum, H. (1979): On becoming Carl Rogers. New York, Delacorte Press [pp. 275ff.]
Korbei, L. (1994): Eugen(e) Gend(e)lin. In: Frischenschlager, O. (Hrsg.), Wien, wo sonst! Die Entstehung der Psychoanalyse und ihrer Schulen. Wien, Böhlau, S. 174-181
Levin, D.M. (Ed.) (1997): Language beyond postmodernism. Saying and thinking in Gendlin’s philosophy. Evanston, Northwestern University Press
Wild-Missong, A. (in Druck): Eugene T. Gendlin. In: Stumm, G., Pritz, A., Gumhalter, P., Nemeskeri, N., Voracek, M. (Hrsg.), Personenlexikon der Psychotherapie. Wien-New York, Springer
Fordította: Weiszburg Anna
Forrás:
Stumm, G., Wiltschko, J., Keil, W. (2003): Grundbegriffe der Personzentrierten und Focusing-orientierten Psychotherapie und Beratung. Stuttgart, Pfeiffer bei Klett-Cotta, gekürzt