Akira Ikemi fókuszolás-orientált pszichoterapeuta, egyetemi professzor Japánban. 2024. szeptember 6-án és 7-én kétnapos műhelyt tartott Magyarországon Fókuszolás Keleten és Nyugaton – Gendlin fókuszolás módszerének mélyebb megértése és az ázsiai fókuszolás metódusok címmel. Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Akira a workshop előtt nyitott volt egy kötetlen szakmai beszélgetésre, ahol a közönség kérdéseire is válaszolt.
A miénktől nagyon eltérő kultúrából, izgalmas módon közelíti meg a fókuszolást, és használja azt mind az oktatásban, mind a klinikai gyakorlatban.
A következő cikkben a szeptemberi meetup leírását olvashatjátok. Akira beszélgetőpartnere Zimmermann Gerda volt, aki a meetup-ot kitalálta és megszervezte. A leiratot Gombai-Kamjén Kata készítette.
Hogyan mutatná be magát, és azt, ahogyan találkozott a fókuszolással?
Nagyon örülök, hogy itt lehetek Budapesten, és köszönöm a szervezést. A chicagói egyetemen találkoztam a fókuszolással, ahol Gendlin volt a mentorom. A fókuszolás végig velem maradt, miközben sok más dolgot is csináltam, de olyan, mintha a fókuszolás maradt volna a munkám gerince. Első munkahelyem egy kórház volt. Mindig is azt gondoltam, hogy nem fogok sokáig intézményekben dolgozni, de végül 40 évet dolgoztam kórházakban és egyetemeken. Az egyetemen pedig ez lesz az utolsó akadémiai évem, utána nyugdíjba megyek, amitől egy kicsit idősnek érzem magam… Ezzel együtt most egy szabadabb időszak is következik, amit várok.
Sok mindent csinál, több mint 180 cikke jelent meg és még a hippikről is írt egy könyvet. Mi az a tevékenység, amiben igazán tud töltődni?
Jó kérdés… azt hiszem, az írásban és a fókuszolásban egyaránt tudok töltődni, meg hogyha érdekes emberekkel lehetek együtt.
Hogyan definiálná a fókuszolást?
A fókuszolás definiálása nagyon fontos kérdés, örülök, hogy rákérdezett. Én a definiáláskor két fogalmat használok: a fókuszolás alfát és a fókuszolás bétát. Gendlin azt kereste, hogy mitől sikeresek a kliensek a terápiában: amikor egy kliens megáll egy pillanatra a csendben, az egy nagyon fontos pillanat, ezt nevezte Gendlin a fókuszolás képességének. Ez a képesség a sikeres terápia kulcsa. Majd Gendlin létrehozott egy módszert, és arra is a fókuszolás szót használta. Én ezt a kettőt különválasztom: a fókuszolás béta maga a módszer, a fókuszolás alfa pedig a fókuszolás természetes képessége, amikor észre sem veszed, hogy fókuszolsz. Például, mint a költő, amikor verset ír: benne van az élményében, leír valamit, elolvassa, áthúzza, új szót keres, ami már jól írja le az élményét… Ilyenkor a költő fókuszolás alfát hajt végre miközben verset ír. A fókuszolás alfával és a bétával is dolgozom, de a módszer, amit kifejlesztettem, inkább a fókuszolás alfára épít. Van, például, egy egyszerű gyakorlat: keress egy szót arra, ami leginkább kifejezi a mai napod.
Az én napomra a felhős szó illik.
Sokféle felhős létezik, milyen a te felhősséged?
Izgalmas. Kapcsolódik a mai nap izgalmához. Mozognak a felhők, és ez izgatottsággal tölt el.
Ez nagyon érdekes. Érezted az izgalmat, amikor először kimondtad, hogy felhős?
Nem, csak utána.
Igen, amikor valamit a megfelelő szóval fejezünk ki és kapcsolódunk hozzá, gyakran az után érkezik valami fontos. Gendlin mondta, hogy nem tudjuk, hogyan érezzük magunkat egészen addig, amíg nem mondjuk ki. Általában azt gondoljuk, hogy tudjuk, de valójában nem. Először van a felhősség, és ahogy benne maradtál, akkor jelent meg az izgatottság. Ez a fókuszolás alfa, a képesség. Fókuszolsz, a fókuszolás szándéka nélkül.
Visszakanyarodva a fókuszolás definíciójához, azt kell mondjam, nagyon érdekesek a nyelvi különbségek. Nehéz lefordítani kínaira a fókuszolást. Japánban egy képi és két fonetikus írást használunk. A fókuszolást japánul fonetikusan jelöljük, kínaira viszont csak karakterekkel lehet lefordítani. Minden karakternek története és jelentése van. Kínában a fókuszolást leíró karakter ugyanaz, mint a kamera zoomja. Hongkongban az élet önmegvalósító útjaként fejezik ki, Tajvanban a fókuszolás szimbóluma a tisztuló szív, ami úgy tisztul, ahogy a vízben leülepszik a sár. A fókuszolás tehát a különböző helyeken különböző jelentéseket hordoz.
Tőletek itt most azt kértem, hogy egy szóval írjátok le a mai nap élményét, Japánban egy karaktert kérnék rá. A mai élményedet az érzett értelemre adott közvetlen hivatkozásnak nevezzük. Azért közvetlen, mert az élményed még nincs szavakba foglalva. Az emberi tapasztalat nem szavakba öntött, hanem közvetlenül tapasztalható. Például, ha a kedvenc zenénkre gondolunk, újra és újra le tudjuk játszani a fejünkben, de nehéz szavakkal kifejeznünk. Érdekes élmény volt az is, amikor a hallgatóimnak tettem fel azt a kérdést, hogy milyen az én kurzusom, fogalmazzák meg egy szóval. Azt válaszolták, hogy más, mint dr. XY kurzusa. „Aham, – mondtam én – máshogy érződik, mint dr. XY kurzusa, de mégis milyen? Ha étel lenne, milyen étel lenne?” A végén kiderült, hogy a kurzusom olyan, mint a szőlő, egyszerre édes és keserű. Tehát amikor az átélt jelentést szavakba foglaljuk, új élményt kapunk.
Ebből is láthatjuk, hogy a fókuszolás nagyon kreatív tevékenység: új megértéseket hoz. Sokféle módon lehet tanítani, és fontos, hogy ne ragadjunk le egyfajta fókuszolási módnál. Elveszíthetjük a rugalmasságunkat, ha mindig ugyanúgy fókuszolunk. A testre rákérdezni például nem mindig szerencsés, van, akinek nehéz innen kiindulni, és az élménynek a testen keresztül jelentést adni…Mindeközben a fókuszolás egy összetett élmény, amit mindannyian átélünk.
A fókuszolás igényel külön időt, speciális előkészületet, mint a meditáció, vagy lehet része a mindennapi életünknek, hétköznapi tevékenységeinknek?
Minden nap csináljuk, de sok ember nem tud róla, hogy csinálja. Szükséges, hogy rámutassunk, felismerjük. Olyan, mintha a szemlélődésnek egy speciális módja lenne.
Mennyi gyakorlás szükséges ahhoz, hogy a fókuszolás érezhető változást hozzon valaki életében?
Mit is jelent az, hogy gyakorlás? (csend, elidőzik a kérdésnél…) Fókuszos értelemben jobb a viszonyulás, kapcsolódás szó, mint a gyakorlás. Fókuszoláskor az önmagamhoz és a másokhoz való kapcsolódást gyakorlom, de ez a gyakorlás valójában kapcsolódás. Az egyik legjobb fókuszkísérőm és hallgatóságom a Golden Retriever kutyám volt. Amikor beszéltem hozzá, a szemembe nézett, és rögtön elkezdtem érezni, hogy vagyok. Megjelent az élmény, és elkezdtem szavakban kifejezni. A kutya és a közöttem lévő kapcsolat tette lehetővé a fókuszolást. A gyakorlás maga a kapcsolódás.
Hogyan szokott még fókuszolni?
Hosszú ideje fókuszolok fókuszpartneri kapcsolatban, és nekem az írás is fókuszolás.
Van- e valamelyik vallásnak köze a fókuszoláshoz?
Érdekes, hogy Gendlin sohasem nyilvánult meg ebben a témában. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy azért nem nyilatkozik, hogy a fókuszolást ne kössék a valláshoz. És ő azt válaszolta, igen, pont ezért. Ha vallás alatt dogmát értünk, a fókuszolás nem kapcsolódik a valláshoz. Sokan hasonlítják ugyanakkor a fókuszolást a Bibliában szereplő halk és szelíd hanghoz (1). Úgy gondolom, hogy az ilyen hivatkozások helytállóak. Ha azonban vallási gyakorlatról beszélünk, azt hiszem, több hasonlóságot is találhatunk. Például a zen buddhizmusban és a fókuszolásban sok közös van.
Milyen volt Gendlinnel dolgozni?
Jól kijöttünk és gyakran beszéltünk a nyelvről. Mindketten kétnyelvűek vagyunk. Gendlin eredetileg németül beszélt, az angol a második nyelve volt. Nekem a japán az első, az angol a második nyelvem. Volt, hogy Gendlint kísértem angolul, és ő a fókuszfolyamata közben német szót mondott. Nem értettem, mit jelent, de Gendlin kérte, hogy tükrözzem, ismételjem meg. Ebből érződött, hogy számára ennek így volt jelentősége, és fontos volt, hogy a német szót hallja vissza. Igyekeztem visszaadni a szó hangzását, és ő elégedett volt ezzel, ezért azt gondolom, hogy ez így hasznos volt, akkor is, ha én a szó jelentését nem értettem.
Milyen ember volt Gendlin?
Nagyon barátságos és elbűvölő ember volt. Voltak dolgok, amikkel kapcsolatban óvatos és nagyon pontos volt. Különösen a filozófiát illetően, ahol egy-egy szó megváltoztatása a jelentést is módosítja. Szerette a japán teákat, és volt egy hőmérője, aminek segítségével mindig pontosan az előírásoknak megfelelően készítette el a teát. Járt jó párszor Japánban, és nagyon szeretett ott lenni. Mesélte egyszer, hogy miután hazatért az első útjáról, hat hónapon keresztül álmodta azt, hogy az édesanyja Japánban él. Nagyon érdekes élmények érték őt Japánban. Elment egyszer egy zen kolostorba meditálni, ahol egy zen szerzetes így szólt hozzá: „Látom, sok problémád van, tedd csak ki őket magad elé egyesével.” Gendlin ránézett, és így szólt: „Jé, ez az a szabad tér teremtés gyakorlat, amit én tanítok”.
Hogyan jelenik meg a Kelet-Nyugat tengely a fókuszolásban, és mit jelent az Ön számára?
Tíz évvel ezelőtt, amikor órákig ültem egy templomban, meditálás közben igencsak unatkoztam. És mivel egy szerzetes egyszer azt mondta nekem, hogy úgysem tudod, hogy egy ember mit csinál belül, elkezdtem fókuszolni. Majd elkezdtem ötvözni a meditációt és a fókuszolást.
Aztán ott van az örök kérdés is: ki az, aki fókuszol? A meditáció célja az elme-nélküliség, az én-nélküliség, de a gondolatok jönnek. Ülsz, és közben az én-re nem vagy tudatos, csak az érzetekre. Olyan, mint egy lebegő áramlás. De jönnek a gondolatok, néha tudatos vagy rá, és arra is, hogy eltűnnek. Nem kezded el üldözni őket, mert az már egy kötődés. Ez a keleti út. A nyugati útnak nagyon erős egója van. Én fókuszolok, az én problémám, én akarom megoldani, én akarok kreatív lenni. Ez mind azt mutatja, mennyire ragaszkodsz a problémáidhoz. És újra itt a kérdés: ki az, aki meditál? Vannak emberek, akik azt mondják: én akarok megvilágosodni! És nem jutnak sehová.
Van tapasztalata a fókuszolással gyerekek körében?
Alapvetően nincs, nem fókuszoltam gyerekekkel. Néha az egyetemre, ahol dolgozom, gyerek páciensek is jönnek, akiket a hallgatóimhoz irányítok. Mindig azt gondoltam, hogy jobban fókuszolok, mint a hallgatóim, de a kliens szemszögéből ebben az esetben én egy nagypapa vagyok. A gyerek valószínűleg másként beszél egy nagypapához, még akkor is, ha ugyanazt a fókuszolást tanítjuk mindenkinek. A legfontosabb az, hogy kik alkotják a kapcsolatot. A kapcsolaton belül pedig alapvető az önreflexió, a kapcsolat önmagammal. Hogyan reflektálok magamra? Mi történik bennem, az életemben, amitől így érzem magam?
Ennek ellentmond az, ami az egészségügyben történik: nem számít, hogy a páciens mit gondol a tünetei jelentéséről, mert elég, ha a tüneteit objektíven elmondja az orvosnak. És az orvos majd meggyógyítja. A pszichoterápiában ez nem elég. A terápiában arra kell reflektálj, hogyan élsz. Meg kell, hogy tanítsuk a pácienseket arra, hogy ez a reflexió fontos. Azt szoktam mondani, hogy „pszichológus vagyok, együtt tudok gondolkodni Veled, de neked kell a gondolkodást megtenned, hiszen te ismered legjobban a saját életedet”. És a legfontosabb az, hogy ebben az együtt gondolkodásban van valaki, aki megért Téged.
Volt egyszer egy kliensem, akit új főnök alá helyeztek, és aki ezt követően depressziós lett. Elment szabadságra, de amikor visszatért dolgozni, újra depressziós lett. Megkértek, hogy beszélgessek vele. Kértem, hogy magyarázza el, mit jelent neki az, hogy stresszes. Kértem, hogy csak figyeljen befelé, és keressen egy karaktert arra, ahogy van. Érdekes karakterrel állt elő: a félelem (怖) ) karakterével, amiben a félelem és a remegés együtt szerepel. És hirtelen arról kezdett beszélni, hogy mennyire fél a főnökétől. Minden reggel, miközben öltözik, azt mondogatja magának, hogy nem fog kudarcot vallani. Nagy felfedezés volt számára, hogy megértette, valójában fél a főnökétől. Ezután áthelyezték egy másik főnök alá, eltűntek a tünetei, és hat hónap után már gyógyszert sem kellett szednie. Néha egyetlen fókuszolás is megváltoztathatja valaki életét.
Hogyan tudunk segíteni azoknak a klienseknek, akik nehezen kapcsolódnak a testérzeteikhez?
Ha nehézségük van ezzel, ne kérd őket arra, hogy legyenek testérzeteik. Test alatt nem csak a testérzéteket értjük. A testem például tudja, hogyan kell biciklizni, még akkor is, ha ezt nem tudom szavakkal és értelemmel kifejezni. Ez a „test” nem csak egy lokalizált testi érzés. Vagy amikor autót vezetek, a testem tudja, hogy milyen erősen kell fékeznem ahhoz, hogy meg tudjak állni a lámpánál, még akkor is, ha az útviszonyok eltérőek, és az autó súlya attól függően változik, hogy hányan ülnek az autóban. De soha nem számolom ki, hogy mekkora erővel kell fékeznem. A testem tudja – de ez megint csak nem egy konkrétan lokalizált testi érzés. Vagy mondhatjuk a fenti esetben, hogy a kliens „teste” megértette, hogy félelmet és remegést érez, bár az elméje nem találta ezt. Nem hiszem, hogy annyira hangsúlyoznunk kéne a testet, mert ez eltántoríthatja az embereket a fókuszolástól… Ismerek olyanokat, akik azt mondják, hogy a fókuszolás nem nekik való, mert nem tudnak a testükben érezni.
Mondana 10 olyan mondatot, ami segít a fókuszolásban?
Tizet nem tudok mondani, de mondok hármat. A tapasztalás olyan, mintha egy kicsit tovább élnénk. Amit érzek, segít abban, hogy megmutassa, merre menjek tovább. És ez az irány nem a múlt felé visz, hanem a jelenhez és a jövőhöz.
(1) „Az Úr ezt mondta. Jöjj ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott. Amikor Illés ezt meghallotta, a palástjával eltakarta az arcát…” (1Kir 19:11-12)
És hogy mi ebből mit viszünk magunkkal? Mi az, amit ez az est adott nekünk? Azt biztos, hogy a fókuszolás annyi színű, ahányan gyakoroljuk. Mind egy kicsit másképp tudunk önmagunkhoz kapcsolódni, és különböző utakon haladunk odabent. De a cél ugyanaz: “Amit érzek, segít abban, hogy megmutassa, merre menjek tovább.” (Akira Ikemi)