A fókuszos tükrözés alapvetően különbözik a rogersi-től, és semmiképp sem abból áll, hogy a kísérő mechanikusan megismétli – mondjuk „rövidített” formában -, amit a fókuszolótól hallott (papagáj-effektus).
Stoll Dániel írása. Megjelent 2009. július 22-én a www.fokuszolas.hu oldalán
Gendlin elképzelése alapján az egyéni pszichoterápiák és a fókuszolás alapja az a személyközi kapcsolat, ami az ÉN (kísérő/terapeuta) és a TE (fókuszoló/kliens) között alakul ki. A kapcsolatnak teremtő ereje van, azaz létrehoz egy olyan mezőt, amiben az ember kellő biztonsággal képes dolgozni a saját lelki történéseivel. Fókuszban a kapcsolat egyik alapvető mozzanata a kísérő részéről az empátiás verbalizáció, vagy más néven aktív-tükröző figyelem.
Önmagad látod
A tükröző figyelem a személyközpontú pszichoterápiák alapvető módszere, a terapeuta attitűdje, amely segítségével folyamatosan kapcsolatot teremt a kliens “itt és most”-ban megjelenő érzéseivel. Célja az empátiás kapcsolat kialakítása, egy összehangolódási (szinkronizációs) folyamat, ami testi, érzelmi, gondolkodási és viselkedéses területeken egyaránt végbemegy. Ezen szinkronfolyamatok létezése a gyakorlati tapasztalatokon kívül neuroanatómiai igazolást is nyert, ugyanis feltérképezték a folyamatokban résztvevő idegrendszeri struktúrákat.
Tükrözés folyamán arra törekszünk, hogy visszaadjuk, amit a másik ember megpróbál kifejezni, lehetőséget teremtve arra, hogy közelebb kerüljön érzéseihez. Megpróbáljuk minél pontosabban megragadni azt, ahogy az adott téma a másikban érződik, folyamatos kontaktust alakítva ki a másik fél átélési folyamatával. Ez az empátiás kapcsolat alapja, és nem az, hogy kivétel nélkül minden esetben sajnáljuk, vagy együtt érezzünk a másikkal. Ennél sokkal fontosabb a folyamatos kísérlet a másik megértésére, érzéseinek elfogadására.
A fókuszos tükrözés alapvetően különbözik a rogersi-től, mivel fókuszban figyelmet kapnak a testi megnyilvánulások visszajelzései is. Továbbá Gendlin a következőre hívja fel a figyelmet: fontos, hogy először a kísérő érezze meg, őbenne hogyan érződik a fókuszoló megnyilvánulása, és csak ezután tükrözze vissza azt – kapcsolatot alakítva ki a fókuszoló folyamatával.
Az empátiás verbalizáció (tükrözés) gyakorlati használatát gyakran félreértik azok, akik alkalmazni kezdik – tapasztalataim szerint ez az egyik leggyakoribb hiba, amibe a kezdő fókuszolók beleesnek.
A tükrözés lényege nem abban áll, hogy a kísérő/terapeuta mechanikusan megismétli – mondjuk „rövidített” formában -, amit a fókuszolótól hallott (papagáj-effektus). Még csak nem is azt, hogy ugyanazt érezze, amit beszélgetőpartnere.
A tükrözés igazi célja a „fenomenológiai hipotézistesztelés”, ahogyan a kísérő empátiával részt vesz a fókuszoló folyamatában, és törekszik annak megélésére és megértésére.
Megnyilvánulásai a fókuszoló „itt és most” állapotát tartalmazzák, azonban mivel ennek hitelességében teljességben bizonyos nem lehet, így a másik élményeivel kapcsolatos feltételezéseket hoz létre.
A tükrözéssel, vagyis azzal, hogy ezt visszajelenti a fókuszolónak/klinesnek, e feltételezést kínálja fel elfogadásra, módosításra vagy elutasításra.
A fókuszoló mondhatja válaszul: „nem, egyáltalán nem erről van szó…”. Vagy azt is, hogy „Igen, pontosan ez az, csak nem tudtam így megfogalmazni.” Így jön létre feltételezések tesztelése és javítása, ami által közelebb kerülhetünk a másik ember folyamatához: fókuszoló mond valamit; a kísérő tükrözi; a fókuszoló kijavítja; a kísérő átfogalmazza, és újra elismétli a javított szöveget – a fókuszoló fogadja a tükrözött tartalmat.
A tükrözés célja, hogy általa tudjuk kifejezni empátiánkat, megértésünket a kliens/fókuszoló felé. Annak, aki kíséri a másikat folyamatában nem az a feladata, hogy objektív tükröt tartson a másik elé. Éppen ellenkezőleg, ez a tükör nagyon is szubjektív, emberi, személyes kell, hogy legyen.
Mit nyerünk a tükrözéssel?
A kapcsolat jótékony hatása, hogy a fókuszoló a kísérőn keresztül közelebb kerül a saját folyamatához. Azzal, hogy megfelelő módon tükrözzük a fókuszolót, elmélyítjük a folyamatát, segítjük a továbbhaladásban, amikor látszólag megrekedt a folyamat.
Mindezen túl a tükrözésnek megkülönböztethetünk egy rejtett és felszíni jellegét is. Azzal, hogy “tükröt tartunk” a másik elé, szembesítjük kimondott tartalmaival, és serkentjük az adott téma érzelmi – testi átélését. Ez az interakció felszíni hatása, ugyanakkor
….a tükrözésnek van egy rejtett üzenete is, mégpedig az, hogy a fókuszoló érzései elértek egy másik emberhez, aki meghallgatta és reagált azokra. Ez a kapcsolati hatás….
javarészt pozitív, még akkor is, ha a közölt tartalom negatív színezetű, mivel az alapja a megértésre való törekvés.
Gondoljunk csak bele, milyen érzés, ha környezetünk tagjai nem figyelnek arra, hogy megértsék azt, amiről beszélünk, vagy amit érzünk egy helyzettel kapcsolatban. Amikor találkozunk egy barátunkkal vagy családtagunkkal, és elkezdünk mesélni neki egy történetet, de a figyelmével nem minket követ, esetleg azt várja, hogy mikor kerül sorra és mondhatja el saját élményeit.
Rengeteg emberrel találkoztam már, akik arról számoltak be, hogy szinte soha nem beszélnek személyes dolgaikról – örömről, fájdalomról – mert úgysem kíváncsi rájuk senki. Se a család, se a barátok. „Nem akarlak ezzel terhelni, biztosan van elég bajod neked is!”
Mi ennek az oka?
A köznapi kapcsolatainkban nem arra vagyunk kalibrálva, hogy folyvást feltétlen figyelmet szenteljünk mások testi-lelki történésinek. Egy barátságnak része a kritika, és elfogadható igény, hogy nem csak a másikat szeretném hallgatni, de én is meg szeretném vele osztani az élményeimet.
Az aktív- tükröző figyelem folyamán le kell mondanunk a saját belső tartalmaink közléséről, arról, hogy megmutassuk magunkat. Amikor lehetőséget adunk a másiknak, hogy átélje folyamatát, és tükrözzük az elhangzott tartalmakat, akkor nem beszélünk a saját érzéseinkről, arról, hogy nekünk mit jelent az adott téma: „értem miről beszélsz, ugyanilyen helyzetben voltam, amikor nekem…” – ez már a kommunikációnak az a része, amiben ÉN vagyok a középpontban és nem a fókuszoló. Hasonlóképpen kevés értelme van annak, amikor értelmezzük a másik folyamatát.
Csak annyit teszünk, hogy jelen vagyunk, és tükröző figyelemmel, hiteles jelenléttel kísérjük a másikat “belső utazása” során. Ez a legfontosabb.
Felhasznált irodalom:
Eugene T. Gendlin (1996). Focusing-Oriented Psychotherapy The Guilford Press, New York
Pintér Gábor (2009). Személyközpontú pszichoterápia In Szőnyi Gábor, Füredi János(szerk.) A pszichoterápia tankönyve Medicina, Budapest 338-347 o.