A folyamatkérdések elsőre lehet, hogy nem világosak mindenkinek. Az alábbi szöveg segítséget jelent a kérdések/instrukciók teljesebb megértésére, amelyeket a kísérő mond folyamat közben. Köznapibb példákért és magyarázatért olvasd el a Fókusz kifejezések magyarázata a mindennapok tükrében című postot.
Mi mit jelent?
Fókuszolás közben lényegében kérdéseket teszünk föl önmagunknak, majd megfigyeljük, hogy mi érződik a testünkben.
A figyelem testi érzetek felé fordítása. Célszerű először a végtagokkal kezdeni, majd fokozatosan haladni a test középső része felé (kar, lábak, fej, mellkas, test belső-középső része).
- ,, figyelmet szentelek a testi érzéseimnek”
Következő lépésben megnézzük, hogy mi az ami belül érződik. Továbbá arra is van mód, hogy kiválasszunk egy bizonyos témát amivel foglalkozni szeretnénk. Ekkor megérezzük, hogy miközben tudatosítjuk ezt a témát, mit érzünk belül.
-,, Mi az ami most érződik idebenn?” vagy ,, Ezzel a bizonyos témával kapcsolatban, mi kéri a figyelmemet a testemben?”
Elfogadása annak, ami érkezett.
-,,Üdvözlöm és elfogadom azt, amit érzek /ami érkezett.”
A testi érzet legpontosabb megragadása. Hogyan néz ki (szín, alak, kiterjedés), milyen a minősége (lényegében bármilyen jelző lehet), hogyan érződik, és ismerős-e a mindennapokból?
-,,Megpróbálom a legjobban megragadni ezt az érzést.”
Ellenőrizzük, hogy az érzéshez kapcsolódó minőségek, képek és gondolatok ténylegesen összefüggésben vannak-e a testi érzettel.
-,,Ellenőrzöm, hogy illeszkednek-e a megtalált minőségek.”
Ottmaradunk az érzés mellett, a nekünk megfelelő távolságban. Figyelemmel kísérjük azt, ahogyan az érzés alakul.
-,,Érdeklődő figyelemmel az érzés mellett maradok, hogy minél teljesebben megmutatkozhasson.”
Nyílt kérdéseket teszünk fel a testünkben lévő érzetnek (csak semmi “miért” kérdés).
-,,Megérzem, hogy van-e érzelmi minősége.” ,, Megkérdezem, hogy mi az ami pont ilyenné teszi ezt az érzést. (érzelem vagy testi minőség)” ,,Van-e még valami, amit meg szeretne mutatni az érzés?” ,,Mire van szüksége, hogy megváltozhasson?” ,,Megkérdezem, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy nagyszerűen érezhessem magamat?”
Az üzenet fogadása.
-,,Biztosítom az érzést, hogy tudomásul vettem az üzenetét.”
A folyamat lekerekítése.
-,,Megérzem, hogy megállhatok-e ennél a pontnál.”
Hosszútávú hatás biztosítása, a folyamat tudatosítása.
-,,Megígérem az érzésnek, hogy ha szükséges, akkor még foglalkozom vele.”
Köszönet kinyilvánítása, fogékonyság erősítése.
-,,Megköszönöm a testemnek mindazt, amit megmutatott.”
Barbara McGarvin és Ann Weisner Cornell nyomán (The Focusing Institute – 1996)
Share