,,Képtelenek vagyunk együtt élni dolgokkal úgy, ahogy vannak. A vélemények fontosabbak számunkra, mint a valóságos élet, és hajlamosak vagyunk rá, hogy inkább higgyünk a szavaknak, mint a tényeknek.”
Carl Gustav Jung
Stoll Dániel Péter vagyok, pszichológus, fókusz kísérő, leendő fókusz tréner, a Pszi-Fi Pszichológia a Fiatalokért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint az alakulóban lévő Jelen Pszichológiai Egyesület elnökségi tagja.
Szakmai érdeklődésemet nagyban meghatározza a Károli Egyetem Pszichológiai Intézetének gyakorlatias, klinikai szemlélete, melyet prof. Dr Bagdy Emőke neve fémjelez. A Fókusszal is egy egyetemi kurzus keretein belül találkoztam először, amikor megtetszett a módszer üzenete. Akkor én ezt az üzenetet a következőképpen fordítottam le magamnak:
- Mi a fókuszolás?
- Nem más, mint amikor szánsz időt arra, hogy a figyelmed befelé fordítsd. Figyelj önmagadra és törekedj a megélésre és megértésre egyaránt. Manapság hajlamosak vagyunk hanyagolni a lelki világunkat – gyakran nem vagyunk tudatában a rajtunk keresztülviharzó érzelmeknek, annak, ahogyan bizonyos élethelyzetekben megnyilvánulunk. Amikor pedig szembetaláljuk magunkat saját érzéseinkkel, gyakorta nem tudunk mit kezdeni velük, kibillentenek egyensúlyunkból. A fókuszolás egy jó, de nem mindenható módszer a lelki egészség (fittség) fenntartására, a kreativitás és egyéb személyiségtényezők fejlesztésére. Közelebb hozza élményeinket önmagunkhoz, és segít tudatosabban megélni mindennapi élethelyzeteket, döntéseinket, választásainkat, társas kapcsolatainkat és konfliktusainkat.
- A fókuszolás módszere egy specifikus módosult tudatállapotban végzett munka, melyben központi szerepet kapnak a testi érzések. Ugyanakkor a szemlélet átültethető a mindennapi működésünkbe is, amellyel egyaránt segíthetjük a környezetünkben élők és önmagunk fejlődését!
Immár három éve gyakorlom, tanulom és újabban tanítom a fókuszolást és Gendlin szemléletét aminek köszönhetően számtalan élménnyel vagyok gazdagabb. A honlapot azzal a céllal hoztam létre, hogy mások is megismerkedhessenek a fókusszal, mint módszerrel, filozófiával és szemlélettel. Munkámban segítségemre vannak Harkai Viktória és Higi Vera kolleginák és jóbarátok, illetve a weboldal mindazon olvasói, akik terjesztik létezését, illetve megosztják velünk értékes észrevételeiket.
Remélem, hogy megtetszik a fókusz, és a sok érdekes cikk olvasása után a gyakorlatban is kipróbálja a kedves olvasó.
Minden jót kívánok!
Üdvözlettel,
Stoll Dániel Péter
stoll.daniel@fokuszolas.hu
Tel.: +3620-537-8219
