„A bölcsesség mondja:
A semmi vagyok Én.
A szeretet mondja:
Én vagyok minden.
A kettő közt folyik az életem.”
Niszargatada Maharadzs

Fókusz, azaz középpont, középponti helyzet, valaminek a közepe. Mi is lehet a fókuszolás technikájának alapvetése? Mit üzen, mit ad, miben segít, ha képesek vagyunk újra felfedezni ezt a biztonságos helyet, a fókuszt, a középpontot, a forrásként mindig jelen lévő, legbensőbb önmagunkat? A kérdés megválaszolásához érintőlegesen tekintsünk át egyes pszichológiai és filozófiai megközelítéseket. Lássuk hát!

Már egyes, több ezer éves jógafilozófiai írások részletesen tagolják, hogy nem csak az elme, de az érzelmi életünk is megjelenik a fizikai testben. A pszichológiában ezt az egzisztencialista és humanisztikus iskolák erősítették meg. Ezen megközelítések hangsúlyozzák, hogy a testi tapasztalatban jön létre az élet érzete. Ezt Reich fejtette ki elsőként (Junghoz hasonlóan szintén Freud közeli tanítványa), amit a humanisztikus és egzisztencialista irányzatok követtek és fejlesztettek tovább. Reich teoretikus örökösei közt említendő Gendlin, a fókusz technika megalkotója is. A Self megközelítés újraértelmezéséhez is elvezetett, a XX. század utolsó felében, a testről alkotott felfogások robbanásszerű fejlődése. Cortright, napjaink meghatározó transzperszonális szemléletű terapeutája, táblázatban foglalja össze a pszichológián belül megjelenő különböző Self elméleteket.

Pszichológiai iskolák és a tudatosság szintjei

(CORTRIGHT, 2007, 21. old)

Az organizmus szervezett egészként működik azért, hogy a pszichológiai tapasztalást, élményt létrehozza. A humanisztikus-egzisztenciális irányzatok hatására a lélektanon belüli változások megerősítették, hogy a gyermekkori sérülések nem csak az integráción ejtenek léket, de a pszichoanalízis által méltatlanul figyelmen kívül hagyott tényre is felhívták a figyelmet, miszerint a Self elkülönülhet a testi ‘létezéstől’. Ez a fajta védekező reakció az érzelmi és a fizikai létezéssel kapcsolatos tudatosság elvesztését eredményezheti. Legegyszerűbb példával élve ilyenkor egyszerűen arról van szó, hogy saját testi vagy érzelmi megnyilvánulásainkat nem tudjuk ‘beazonosítani’ vagy akár felismerni. Az egészség teljes képének nem csak az integrációt és a Selfkohéziót kell magába foglalnia, hanem egy vibrálóbb, érzékenyebb létállapotot, az örömöt, szépséget, boldogságot is.

Hogy mennyire vagyunk a testi tapasztalásainkkal kapcsolatban azt nehéz lemérni, mert a legtöbb ember azt hiszi, hogy a „testemben vagyok”. Egyfelől ez teljesen igaz, de valójában ennek a tapasztalásnak igen szélesek a határai: kiterjedhet egy nagyon mély érzéstől, hogy „megtestesülten vagyok a világban”, az érzésig, hogy „elme vagyok csak egy testbe zárva”. Valójában kultúránkban csak nagyon kevés ember van benne valóban tudatosan, mélyen a fizikai létezésében. Nem számít, hogy a Self mennyire koherens mindaddig, amíg a testtől való ilyen elkülönülése jelen van. A Self-élmény fizikai dimenziójának megtapasztalása adja, a létezés és az érzékelhetőség azon minőségét, ami bizonyosságot ad: „Én létezem most itt, ebben a megtestesült formában.”

Egy kis filozófia…

Mind a fókuszolás, mind a Self témájához szorosan kapcsolódik a non-dualitás. A ‘dual’ latin kifejezés eredeti jelentése kettő, kettős; a non-dualitás gyökerei a szanszkrit eredetű a-dvaita kifejezésből származnak. (a-dvaita = „kettősség nélküli”). A klasszikus brahmanizmus szerint mind a kettősség, mind a többesség tapasztalása illúzió csupán, ugyanis nem létezik alapvető különbség az anyag és az elme közt. Ez nagyban rokonítható a monizmus, főként a monista idealizmus felfogásával. (A monizmus tételei a materiális szubsztanciák létezését kétségbe vonja; a külvilág létezését gyakorlatilag tagadja.) Az a-dvaita lényege, hogy az egyetlen világalkotó princípium tudatos, tehát szellemi jellegű. Csakis egy dolog létezik, a világszellem, a Brahman (jelentése: varázs, ige, szent erő), mely maga az örök, változatlan, tökéletes létező, a tiszta tudatosság. Alaptévedésként értelmeződik tehát a tiszta szubjektum és az empirikus objektum keveredése. A klasszikus descartes-i dualizmus is ide köthető, mely már a test-lélek szintjén hangsúlyozza a kettősséget. Jóllehet, valójában nincs semmiféle kettősség, hiszen a megfigyelő és a megfigyelt egy, esszenciális egységet alkot.

Ezek tükrében ide kívánkozik az egyik legősibb keleti tradicionális út, a jóga útja. A manapság nyugaton is egyre népszerűbb jóga egyik célja pont ezen állapot, a non-dualitás állapotának elérése, az egybeolvadás a Brahmannal, a kettősség nélküliség átélése.

Fókuszban megtapasztalt Self

Valójában ez az állapot (ti. a non-dualitás) létezik. Kérdés viszont, hogy akkor a kettősség az, ami illúzió? A válasz természetesen lehet egy határozott igen. És hogy jön a fókusz a képbe? Épp úgy, ahogy a jógik hosszú meditálás, önfejlesztés, stb. során felfedezték a kettősség nélküliségnek az állapotát, épp így érezhető meg a fókuszolás folyamatában a Self, a valódi egység állapota, az illúzióktól mentesség szabadsága, a teljességgel működés, az áramlás…

Elképzelhető, hogy egyeseknek megfoghatatlannak tűnik ez az állapot, talán hajlamosak misztikus ködként gondolni erre. Ebben annyi igazság van, hogy a saját megélés az egyetlen út, ahogy Rogers is megírta már, csakis a saját tapasztalás hozhatja közel ennek megértését. Egy fókuszfolyamat kiváló lehetőséget biztosít ehhez. A szabad tér, a Self megélése indíthatja el a keresőt ezen irányba, egy teljességgel működő állapot megtapasztalására.

Fotó: Saibán Bettina

Frotzheim megközelítésében gyakorlatilag az egész fokuszálásnak csakis ez lehet a célja: legbensőbb önmagunkhoz való közel kerülés. Egy fókuszfolyamat során létrejöhet a nagybetűs SELFel való kapcsolat. Fontos kiemelni azonban, hogy valójában ez a kapcsolat mindig is jelen van. Egyetlen kérdés tehát, hogy mi az, ami eltávolít ettől a legbensőbb magtól? És ha megtörténik ez az eltávolodás, hogyan vagyunk képesek ismét közel kerülni hozzá, felfedezni ezt a belső forrást? Talán egész életünk vezérfonala az, hogy feldolgozzuk ezt az eltávolodást, az elkülönülés állapotát, és folyamatosan keressük a kapcsolatot önvalónkkal?

A Self megélésének folyamatában első lépéseként a szabad tér megteremtésével hirtelen minden egyértelművé, kristálytisztává válik. Fortzheim szerint valójában ez (szabad tér) maga a Self; innen kezdhetünk el dolgozni az aktuális kérdéssel, problémával, személlyel, stb. Ebben a helyzetben válunk arra képessé, hogy megérezzük mi is az, ami ettől, a korábban átélt, elért, megérintett középponttól távol tart, elszigetel. Akadályoz abban, hogy teljesen jelen legyünk, elválaszt, meggátolja az élmények teljes, totális átélését, a totális szabadságot.

Könnyen belátható, hogy a világ (és az elme) tárgyai, mint jelenségek, tárgyiasíthatók lehetnek. E mellett alap probléma, hogy a Self soha nem ismerhető meg tárgyként, mivel Ő maga az átélő is egyben, az érzékelés tárgya és alanya. A szabad tér teremtésekor, átélésével a Self figyelme saját magán pihenhet, maga az öntudat, megelőzve ezzel minden mentális alanyi vagy tárgyi felosztást is.

Hajlamosak vagyunk belemerülni egy-egy problémába, aggodalomba; azonban ezt a beragadt, megakadt állapotot egy rövid fókusz folyamat is képes feloldani, melynek során rájöhetünk, megélhetjük, hogy nem a probléma, nem a tapasztalás (vagy az érintés, érzés, kapcsolat, stb.) vagyunk, sokkal inkább csak képesek vagyunk ezeket birtokolni. Az Én itt van, itt vagyok, a problémák ott vannak; felfedezzük, hogy ez nem az Én, és az sem az Én; valójában az Énnek egyáltalán nincs is tartalma. (A jógában ismert Neti-Neti gyakorlata is ezt erősíti. A gyakorlat lényege annak felfedezése, hogy semmilyen akár tulajdonsággal, akár személyiségvonással, akár cselekvéssel, stb. nem azonosíthatjuk magunkat. Ennél egy jóval mélyebb, teljesebb, egy örökké létező mag az, ami valódiként tapasztalható meg.)

Gondoljunk csak bele! Megjelenik egy érzelem, egy vonzódás, amit szerelemnek élünk meg. Ez az állapot fennmarad pár hónapig vagy évig, ami idő alatt végig abban a tudatban élünk, hogy megtaláltuk a valódi, igaz, boldog önvalónkat. Majd a szerelmes állapot véget ér. De! Ha a Self valóban egy ilyen specifikus állapothoz kötődne, jelen esetben a szerelemhez, akkor nem szabadna, hogy véget érjen ez az állapot. Valójában ez csak egy felfokozott érzelmi állapot, ez nem a Self, ez csak egy érzelmi, gondolati, stb. illúzió. Ugyanez alkalmazható bármilyen tapasztalatra, mint ahogy minden tapasztalás időhöz kötött: megjelenik, ideig-óráig eltart, majd eltűnik. Ha Én lennék a tapasztalat, akkor ezen tapasztalások eltűnésével Én is eltűnnék. De Én itt maradok, készen arra, hogy jöjjenek, menjenek ezek az élmények, tapasztalások, stb.

Mindezek tükrében a pszichológiai problémák két forrását különíthetjük el:

• Csak a psziché egy részét fogadjuk el Selfként. Következménye: egy hamis Én felépítése, számtalan elfojtás, hosszú távon az identitáskrízis állapota. (Valójában csak egy nem valódi identitás kerül krízisbe, egy nem funkcionáló működésmód borul fel. Talán az egyén azért élhet át ilyenkor válságot, mert ragaszkodik régi viselkedésmódok halmazához, amikkel hajlamos azonosulni is?)

• Az egész létezés csak egy részét fogjuk fel Selfként. (Tévedünk, amikor ezt a szervezetet, ezt az elmúló testet azonosítjuk a Selffel, tehát a nagy egész csak egy parányi részét; ilyenkor egyszerűen a szervezet ránk szabta korlátozásaival azonosítjuk magunkat.)

Egy egyszerű fókuszfolyamat során, már a szabad tér megteremtésével, is elérhetővé válik az egészlegesség Selfként történő megélése, megértése, melynek hatására az életmód drámai változása indulhat meg. Azonban ez a bekövetkező folyamat semmiképp sem negatív, sokkal inkább előjel nélküli (legtöbb esetben mégis inkább pozitív), egy teljes, egészleges, kiegyensúlyozott életvitelt eredményez, egy magától értetődő, természetes állapotot.

Írta Seszták Ágota

—————————————————————————————————–

Seszták Ágota pszichológus, fókusz kísérő, jógainstruktor. A Mandala Jógastúdiók- Stresszoldó jóga óráinak vezetője; Gerson Egészségközpont külső munkatársa; Jelen Pszichológiai Egyesület és Pszichológia a Fiatalokért Alapítvány alapító tagja.

Pszichológusi és jógainstruktori tevékenységével a hazai jóga kultúra igényességének növeléséért dolgozik. Megközelítésében a modern pszichológia és a tradicionális jóga elveinek közelítése a meghatározó vonás.

Blogja / honlapja: http://psychyoga.blogspot.com

Felhasznált irodalom:
CORTRIGHT, B. (2007). Integral Psychochology- Yoga, Growth, and Opening the Heart. New York: State University of New York Press.
SANKARA (1996): A Brahma-szútra magyarázata, Kossuth Kiadó, Budapest
FROTZHEIM, T. (2008): Focusing, empowerment and the non-dual Self, The Folio, Vol. 21, Number 1, 2008, Part 2: Philosophy, 121-136

Képek forrása:
http://th07.deviantart.com/fs14/300W/i/2007/111/b/2/The_Island_by_PersephoneStock.jpg
http://fc07.deviantart.com/fs43/i/2009/062/e/4/Island_Sunset_by_mazzman.jpg
http://th08.deviantart.com/fs22/300W/i/2007/312/8/3/The_Island_by_Ypsoon.jpg
http://picasaweb.google.com/bettina.saiban/